A Segesvár melletti csatáról, főleg Petőfi élete utolsónak vélt órájáról, perceiről könyvtárnyi irodalom létezik. Ferenczi Zoltántól kezdődően Dienes Andrásig hosszan lehetne sorolni azokat, akik a „megfejthetetlen” titok megoldására vállalkoztak: hol halt meg Petőfi Sándor? Megfejthetetlen azért volt, mert csak 1849. július 31-i megoldásban hittek. Az igazságot máshol és máskor kellett volna keresni. De azt hétpecsétes titokként kezelte a császári udvar és az őt szolgáló udvaroncok. Nem látta Őt senki meghalni, nem temette senki, mégis sikerült másfél századon át köddé varázsolni a valóságot: megmenekült! Franc Fiedler, Bem hadikém(j)e menekítette ki a csatatérről, de senki nem figyelt rá… Azaz hogy figyelt, például Jókai is, aki soha nem szűnt meg hinni abban, hogy él a régi barát és „Az utolsó vers, az utolsó golyó” c. írásában megemlíti azt a „lengyelt” (német volt! – F.S.), aki „előjött” és elmondta, hogy mi történt valójában „Alex”-szel.
„Legközelebb Kolozsvárott létemben hallottam, hogy a Petőfi végperczeiről fűzött kutatás mondaköre még néhány pillanatnyival tovább vezet.
Ama lengyel, ki vele oly sokszor találkozott, mindig más forma álöltözetben, Bem hajdani hadikéme, most előjött. (Eddig nem tudott róla, hogy Petőfit keresi valaki s hogy az, akiről ő tud, olyan drága ember volt: a magyarok költője; ő csak mint Bem kedvencét ismeré.) Ez azt állítja, hogy ő megtalálta Petőfit a segesvári úton sebesülten; ő elvitte őt Segesvárra, s megnevezi a házat is, a hol ápolás végett elhagyta. Mi történt vele tovább?…”
(Jókai Mór, Vasárnapi Újság, 1874. December 27.)
De Bartha János honvédszázados visszaemlékezése is megér egy misét:
„…Azon időközben, a csata utáni harmadik hétben történt hetivásár alkalmával betévedt hozzánk egy verebélyesi székely atyafi, s minden előzmény nélkül, csaknem tolakodva kérdezé: „Tudjuk-e, ki volt az a Petőfi?” Meglepetésünkre következő eseményt beszéle: Csata utáni hajnalon házi kertjében egy sebesültet talált, s oláhoktóli féltében szénás padjára szállásolva, egy hétig ápolta, mire fölocsudván, pórgunyába öltözteté s napokig tartó járatlan utakon, rengeteg bérczeken keresztül át oláhországi határszélre kivezeté, s csak ott, az elváláskor mondá meg nevét… Petőfi volt. Mennyiben lehet egyszerü, de hazudni nem kényszerült székelyünk állítását hitelre méltatni, az érdekelt olvasók itéletére bizom. De miután jelen közleményemet is mindeddig késleltető azon tévállítások, melyek szerint Petőfi a segesvári csata utáni hadjáratokban láttatott volna, többek által merőben megczáfolvák, de másrészről az ő halála s illetőleg hol és mikénti eltemettetése mindenkorig sem valósult, közlésem további halogatását vétkes hanyagságnak tartám.”
Nem jutott senkinek eszébe, hogy megkérdőjelezze Heydte (már ezredes) „körszakállas” félrevezetését?