A kutatási eredmények nem feltételezésekre, hanem valós ásatásokra, archív dokumentumokra, visszaemlékezésekre és tanúvallomásokra épülnek. Itt bemutatjuk mindazt, amit eddig nem tártak az emberek elé – hogy az igazság teljes képe kirajzolódjon.
A Segesvár melletti csatáról és Petőfi Sándor utolsónak vélt óráiról, perceiről könyvtárnyi irodalom született. Ferenczi Zoltántól Dienes Andrásig számos kutató próbálta megfejteni a titkot: hol halt meg Petőfi Sándor?
A rejtély megfejthetetlennek tűnt, mert mindenki a hivatalos dátumban, 1849. július 31-ében hitt. Az igazságot azonban máshol és máskor kellett volna keresni. A császári udvar hétpecsétes titokként kezelte a valóságot.
Senki sem látta meghalni, senki sem temette el.
Mégis sikerült másfél évszázadon át elhitetni a világgal, hogy a költő Segesvárnál vesztette életét. Pedig Franc Fiedler, Bem hadikémének beszámolója szerint kimenekítették a csatatérről.
Erre a történetre kevesen figyeltek – mégis, Jókai Mór nyíltan hitt benne, hogy barátja él.
Segesvári történések
Petőfi Sándort senki sem látta meghalni Segesvárnál. Holteste soha sem került elő a csatatéren. Viszont túlélését több tanú is megerősíti.
Barguzini ásatás (1989)
Morvai Ferenc expedíciója során találtak egy csontvázat, amely több mint 20 jegyben mutatott egyezést Petőfivel
Szibériai dokumentumok
Orosz kutatók nyomoztak a helyszínen, levéltárakban, és megcáfolták az MTA állítását, mert igenis vittek hadifoglyokat Szibériába
Leszármazók felkutatása
A szibériai kutatások során két egyenesági Petőfi Sándor vérvonalra bukkantak a burjátföldi kutatók
A hivatalos történelem szerint hősi halált halt 1849. július 31-én.
De hol van a sírja? Miért nem látta senki meghalni? Miért élt tovább a nép emlékezetében, és miért érkeztek újabb és újabb hírek róla Szibériából?
Az alábbi videó nem állít, hanem kérdez. Nem végső igazságot hirdet, hanem bemutatja azokat a szálakat, amelyeket a történelem elvágni próbált – de az emlékezet megőrzött.
1989 nyarán Morvai Ferenc vállalkozó finanszírozásával, dr. Kiszely István antropológus szakmai irányításával nemzetközi expedíció indult a Szibériában található Barguzinba. A cél: Petőfi Sándor feltételezett sírjának megtalálása és feltárása.
A helyi lakosok által régóta „magyar sírként” emlegetett nyughelyen egy, európai ként azonosított földi maradványait találták meg, akit a beszámolók szerint 1856-ban temettek el. A csontváz vizsgálata során több olyan antropológiai jegy is előkerült, amelyek Petőfire jellemzőek voltak: például egy kiálló bal szemfog, egyedi testarányok és koponyaszerkezet, betegségére utaló nyomok a bal láb sípcsontján. Bár a medence csont szerkezete akár női, de akár féri személyre jellemző jegyeket viselt, alapos viszgálat után, azt hogy a lelet női csontváz lenne az antropológusok kizárták.
A csontokat az exhumálás után Moszkvába szállították, ahol az MTA vetette alá részletes antropológiai vizsgálatnak. A szakértők megállapították: a lelet egy női egyén csontváza, főként a medence anatómiai jellemzői alapján. Ez vezetett ahhoz, hogy nem folytattak a DNS-azonosítást, és a további vizsgálatot lezárták.
Alekszej Vasziljevics Tyivanyenko burjátföldi kutató, aki több mint három évtizede vizsgálja Petőfi Sándor szibériai életének nyomait.
Kiemelkedő eredménye a barguzini családfa feltárása, amely a mai napig élő vérvonalat dokumentál Petőfi Sándor utódai között. Tyivanyenko kutatásai során interjúkat készített leszármazottakkal, felkutatta a család ősi lakhelyeit és a Petőfi-emlékekhez kötődő tárgyi bizonyítékokat.
Munkássága hozzájárult ahhoz, hogy a Szibériában fennmaradt családi történetek, dokumentumok és helyszínek ne merüljenek feledésbe.