A barguzini sír megnyitása nemcsak új kérdéseket vetett fel Petőfi Sándor sorsáról, hanem heves vitákat is indított a tudományos és közéleti körökben.
1849. július 30-án, a segesvári csatában tűnt el Petőfi Sándor. A költő holttestét soha senki sem találta meg, és a róla szóló beszámolók ellentmondásosak maradtak. A második világháborút követően szibériai hadifoglyok hoztak hírt arról, hogy Barguzinban látták sírját, ami újabb reményt adott a keresésnek.
1989 nyarán Morvai Ferenc vállalkozó expedíciót szervezett Burjátföldre, hogy feltárják a költő feltételezett nyughelyét. A sírfeltárás során több európai jegyeket mutató csontváz került elő, köztük egy, amely számos ismertetőjegyében megegyezett Petőfi leírásával. A történet azonban ezzel nem ért véget: viták, vizsgálatok és ellentmondások kísérték az eseményeket egészen napjainkig.
1989 júliusában magyar, amerikai és burját kutatók közösen kezdték meg a barguzini temető feltárását. A 7. számú sírban egy európai vonásokat mutató csontvázra bukkantak, amely az összes ismertető jegyében hordozta a költő ismert testi adottságait. Ez volt az első kézzelfogható bizonyíték, amely megerősítette: Petőfi Sándor sírja valóban Szibériában van.
Tekintse meg, hogyan tárja fel az expedíció a 7.számú sírt, és mely jelek utalnak Petőfire
A feltárt csontvázat Moszkvába szállították, ahol magyar és orosz akadémiai szakértők is megvizsgálták. Bár a nemzetközi kutatócsoport korábban egyértelműen Petőfi maradványaival azonosította, az MTA gyorsan kijelentette: női csontvázról van szó. A részletesebb vizsgálatokat elutasították, ezzel elindítva a máig tartó vitát.
Tekintse meg, hogyan került a csontváz Moszkvába, és miként született meg az MTA vitatott állásfoglalása
A magyar sajtó hamar elterjesztette, hogy a barguzini lelet egy mongol típusú nő csontváza. Ezzel szemben az expedícióban részt vevő antropológusok kizárták a mongoloid vonásokat, és a nőies jegyeket Petőfi ismert alkatával hozták összefüggésbe. Az MTA mégis következetesen elzárkózott a további vizsgálatoktól, és nevetségesnek minősítette a feltételezést
2015. március 13-án Budapesten, az Erzsébet szállóban tartott sajtótájékoztatón Morvai Ferenc bejelentette: a kínai Igazságügyi Azonosító Központ szakértői genetikai vizsgálatokkal igazolták, hogy a Barguzinban talált csontmaradványok minden valószínűség szerint Petőfi Sándorhoz tartoznak. A DNS-minta 99,2–99,9%-os egyezést mutatott két ma élő Petőfi-leszármazottal.
A sajtótájékoztatón jelen volt Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, aki a magyar nemzet nevében köszönetet mondott az expedíció és a MEGAMORV-Petőfi Bizottság tagjainak. Az esemény fordulópontnak számított, hiszen a tudományos és politikai ellenállás ellenére végre megszületett egy minden kétséget kizáró bizonyíték.
Petőfi Sándor neve nemcsak a múlté. Szibériában olyan családi szálak és visszaemlékezések élnek tovább, melyek egy új oldalát mutatják meg a költő életének.
A kutatások alapján az ő leszármazottai ma is köztünk élnek, arcukban és szavaikban őrzik az ősi történetet.
A barguzini feltárás során előkerült csontokat 1990 elején Moszkvába szállították, majd Morvai Ferenc közbenjárásával az Egyesült Államokba kerültek, mert attól tartott, hogy a maradványok szovjet kézben eltűnhetnek. Évtizedekkel később éppen ebből a csontanyagból jutott el egy lábszárcsont Kínába, ahol a tudósok DNS-vizsgálattal 99,2–99,9%-os egyezést állapítottak meg a Petőfi-leszármazottak vérmintájával. A tudományos eredmények tehát ezekhez a csontokhoz kötődnek, amelyek történelmi jelentőségét nehéz túlértékelni.
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke már 2014-ben kijelentette: Petőfi Sándor számára egyedül a budapesti Hősök tere lehet méltó végső nyughely. A temetés azonban a mai napig nem történt meg. A csontok továbbra is Morvai Ferenc birtokában vannak, pontos hollétük bizonytalan, és sorsuk továbbra is az egyik legnagyobb megválaszolatlan kérdés a barguzini sírfeltárás történetében.
A képen Morvai Ferenc látható
